Másnap reggel Jane izgatottan nyitotta ki a könyvet. Egyre inkább úgy érezte, hogy a könyv minden sora hozzá szól, mintha az ismeretlenből érkezett szerző pontosan ismerné az ő vívódásait. Az új fejezet címe ez volt:
„Légy jelen, és a gyermeked érezni fogja a szeretetedet.”
A fejezet azzal kezdődött, hogy leírta, milyen hatalmas ereje van annak, ha a szülő teljes figyelmével jelen van a gyermeke mellett. Nem a szavak számítanak leginkább, hanem az, hogy a gyermek érzi-e, hogy az anyja vagy az apja valóban ott van vele, testben és lélekben egyaránt.
„A jelenlét azt jelenti, hogy nem a múlt sérelmein rágódsz, és nem a jövő miatt aggódsz. Egyszerűen csak itt és most vagy, teljes figyelmeddel a gyermekedre hangolódva.”
Jane egy pillanatra elgondolkodott. Gyakran azon kapta magát, hogy miközben a gyerekeihez beszél, a gondolatai máshol járnak. Aggódott a pénzügyek miatt, a munkáján járt az esze, vagy éppen azon bosszankodott, hogy mit nem csináltak meg a gyerekek.
Most viszont megértette, hogy a gyerekek ezt a fajta „távollétet” azonnal megérzik.
A könyv gyakorlati tanácsot is adott:
„Amikor a gyermeked hozzád szól, hagyj abba mindent, és fordulj felé teljes figyelmeddel. Nézz a szemébe, és hallgasd úgy, mintha ő lenne a világ legfontosabb személye – mert valójában az is.”
Jane elhatározta, hogy ezt a tanácsot még aznap kipróbálja.
Délután Tom hazatért az iskolából. Ahogy belépett a házba, Jane észrevette, hogy a fiú szokatlanul csöndes. Letette az iskolatáskáját, és szó nélkül ment a szobájába.
Jane követte őt.
– Tom, minden rendben? – kérdezte halkan.
Tom a szőnyeget bámulta, majd megvonta a vállát.
– Csak rossz napom volt.
Jane leült mellé az ágy szélére. Mély levegőt vett, és emlékeztette magát a könyv tanítására: most teljes figyelmét a fiára fordítja.
– Mesélj róla. Itt vagyok, és figyelek.
Tom először tétovázott, de aztán lassan beszélni kezdett. Elmondta, hogy az iskolában az egyik barátja csúfolta őt valami miatt. Jane nem szakította félbe, nem adott tanácsot, és nem próbálta megoldani a helyzetet. Egyszerűen csak ott volt, jelen volt.
Ahogy Tom beszélt, a feszültsége oldódni kezdett. A végén a fiú felsóhajtott, majd az anyjára nézett.
– Köszönöm, hogy meghallgattál, anya.
Jane mosolyogva megsimogatta a fiát.
– Mindig itt vagyok neked.
Amikor Jane magára maradt, újra eszébe jutott a könyv egyik sora:
„A gyermek legnagyobb ajándéka az, ha érzi, hogy a szülei teljes szívvel jelen vannak.”
Most már tudta, hogy a gyermekeinek nem mindig megoldásokra vagy tanácsokra van szükségük. Néha csak annyi kell, hogy érezzék: valaki figyel rájuk, és feltétel nélkül elfogadja őket.
Jane érezte, hogy valami megváltozott benne. Nemcsak a gyermekeit kezdte jobban megérteni, hanem önmagát is. A jelenlét gyakorlása nemcsak a kapcsolatukat erősítette meg, hanem neki is belső békét adott.
A könyv következő fejezete már ott várta az asztalon. Jane kíváncsian lapozta fel, készen arra, hogy folytassa az utazást önmaga és gyermekei lelkének mélyebb megértése felé.